2011. február 12., szombat

Visszajött a tél

Épp a minap írtam, hogy milyen jót sétáltunk, mikor kellett lemenni a fogászatra a városba. Gyönyörű idő volt, madárcsicsergés, és +4 fok körüli idő. egyszerűen idilli volt.
Erreföl másnap reggel, mikor keltünk, hogy készülődjünk az óvodához, kipillantottam az ablakon, és szomorúan vettem tudomásul, hogy visszatért a tél. Szakad a hó, és már valamikor hajnal óta eshetett, mert volt egy 5cm-s. Egész délutánig esett. Akkor kicsit alábbhagyott, és kezdett lucskosodni. De sajnos éjszaka mindez a felolvadt hó visszafagyott, így szinte topogva pingvinek módjára tudtuk csak Lizyvel megközelíteni az óvodát. Mert még kaviccsal sem volt leszórva olyan kora reggel. Itt nem szabad sózni, csak valami apró kavicstörmelékkel szórják fel, amit utána tavasszal az olvadás után szépen összeporszívóznak. Na de aki korán kel, aranyat lel, mondja a közmondás. És majdnem igaz is volt, mert egy arany színben pompázó 10koronás érmét talált Lizy a jégbe fagyva. Természetesen a meleg kezemmel kiolvasztottam neki, így boldogan dobhatta a perselyébe miután az oviból hazajött. És még ezen a pénteki napon is egészen estig hóvihar volt. Még bentről sem volt szép látvány, ahogy a szél kavarta a havat. De azért mikor Lizyért mentem az oviba, az összes gyerek vígan játszott az udvaron.
Ma reggel meg elhatároztuk, hogy mivel van készen ebédünk, így elmegyünk egyet vásárolni. De még ó, hogy vásárolni általában autóval indul az ember. Mert amikor ránéztem reggel a hőmérőre, bizony elszörnyülködtem, hogy egyáltalán ki kell lépnem az ajtón. Ugyanis -15 fokot mutatott. Azt hisze, a tavasz még egy darabig csak álom marad!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése