Dokinál jártunk

Tegnap reggel Lizyt nem vittem óvodába, mégis időben kellett ébredni. Le kellett vinni az orvoshoz megmutatni az nagy anyajegyet a hátán. Elkezdett szőrösödni neki, és erre már a születésekor felhívták a figyelmünket, hogy ha elkezd növekedni, vagy sötétedni, vagy szőrösödni, akkor meg kell mutat orvosnak. Törvényszerű, hogy ilyenkor jóízűen aludnának a csemeték, mikor valahova időpontra oda kell érni. 8-tól 10-ig van rendelés. Mi 8-kor keltünk fel....és azért valljuk be, nem olyan egyszerű két kisgyerekkel összekészülődni úgy, hogy a kisebbet meg kell etetni gyümölcscsel, míg a nagyobbat rá kéne venni, hogy intézze a dolgát a bilibe, és különben is öltözzünk már, mert pizsamában nem lehet menni, és az sem árt, ha az anyukának is jut fél perc ideje legalább megfésülködni. :) De szó ami szó, ELKÉSZÜLTÜNK időben! Azért hogy oda is érjünk, autóval mentünk. Recepción lejelentkeztem. Rendes volt a recepciós, kérdezte, hogy van e óhajunk, hogy melyik dokihoz kerüljünk. Mondom nincs, mert (szerencsére) egyiket se ismerem, mert a kötelező védőnői egészségrendelésen kívül még csak egyszer jártunk orvosnál. Itt nincs külön bőrgyógyász, nem specialistához kerültünk. Itt egy doktornak általánosságban sok mindenhez kell értenie. Szóval a recepciós mondta, hogy akkor ahhoz a dokihoz ad sorszámot, ahol a legkevesebben vannak.

Leültünk a várójában, majd hamarosan ki is lépett az orvos a rendelőből, hogy szám ide vagy oda, látja hogy gyerekekkel vagyunk, mehetünk be máris (ők a neveket, és azt hogy miért megy valaki, azt a recepciótól már emailban meg is kapta). Így mehettünk is be. Elmondtam miért vagyunk, meg is nézte az anyajegyet. Azt mondta nincs vele semmi tennivaló. Ennyi szőr még nem vészes, főleg hogy mellé nem sötétedik, nem nő az anyajegy. Úgy mondta, hogy "Anyuka, ugye maga is úgy gondolja hogy ez a gyerek nem tudna most kb 3 napig nem a hátán feküdni, és nyugton ülni, és nem ugrálni!" Mert azt mondta, hogy le tudná most is szedni, azt mondta szépen eltávolítható, de az varrattal jár, mert csak bőrben ülő, és ahhoz kell ugye a nyugalom, hogy a varrat ne kiszakadjon, hanem gyógyulni tudjon. Így ha a fent már említett dolgok egyike se fog bekövetkezni, hogy nagyobbodna, sötétedne vagy akár vérezne, akkor tini koráig hagyják ott ahol van. Majd akkor kiszedik neki.

Ha már lent voltam, gondoltam megkérdezem, hogy meghallgatná e Szamit is, mert eléggé köhögött a napokban. Természetesen szívesen meghallgatta, és szerencsére azt mondta tiszta a tüdeje. Hamar végeztünk, és jöttünk is haza. Mivel Lizynek már a hét elején be volt ígérve, hogy pizzázni fogunk, így 11-kor átment Atival a pizzériába, és hoztak ebédre.

Hát elvileg a pizza 3-as kódú, és délig lehetne enni, de tuti nem tett jót a diétámnak. Be kellene egy kicsit jobban keményítenem! Oké, hogy júniusig van időm, de nem lesz ez így jó, ha mindig elcsábulok valaminek.

Pötty vagy nem pötty

Lizyvel szorgalmasan jár óvodába. Ám mikor hétfőn megpillantottam az információs falat, csak azt tudtam kinyögni magamban, hogy "nem tudtam mi hiányzott"! Ugyais ott láttam kiírva, hogy egy gyerkőc már bárányhimlővel van otthon! Namár most, a szülő ugyebár csak akkor marasztalja otthon a gyerekét, mikor már előtűnnek a pöttyök, hiszen előtte mi sem sejthető. Viszont én úgy tudom, hogy 2-3 hét a lappangási idő, míg a pötty előjön ha elkapta valaki. Szóval most csak várunk és várunk, hogy végül mi, azaz a lányok pöttyösek lesznek e vagy sem. Mert Ati és én már átestünk ezen a gyerekbetegségen. Nem is tudom hogy mi lenne a jobb, ha megúsznánk, vagy ha most "gyorsan" átesnének rajta a csajok.

Amúgy kicsit náthásak is lettek, de hát nem csodálom, hisz most is -13 fok van, és az udvarra ugyanúgy kiviszik Lizyéket ilyen időben is. De egyszer csak eljön ide is a tavasz. Bár épp az újság írta tegnap, hogy március végéig ilyen szokatlan hideg várható.
A hideg ellenére tegnap elmentünk a városba sétálni, mert már nagyon hiányzott, hogy együtt négyesben kimozduljunk. Mivel Atinak nem volt suli, így ebéd után indulhattunk is. Jólesett kimozdulni. Bár sok helyen, sok boltban csak a "nyálamat csorgattam", hisz nagyon sok bolt a leltárak után leárazást tart, de nincs munka, nincs pénz. De van remény! Attilát a héten már 2 helyről hívták, így már 31-én hétfőre, és február 8-án keddre is van időpontja állásinterjúra! Juhhhé! Most nagyon bizakodóak vagyunk! Amúgy az én meglátásom, hogy sokat fejlődött svédben is. Most is telefonon svédül beszélte már le ezeket a dolgokat, a korábbi megszokott angol helyett! Remélem tényleg úgy lesz, hogy új év, új remények!

Holnap Lizy nem megy oviba, mert időpontunk van az orvoshoz. Nem a náthája miatt, mert itt azzal nem is kell dokihoz menni. Hanem van születése óta egy nagy anyajegy a hátán, ami sajnos elkezdett szőrösödni, azt kell megmutatni dokinak!

Hétvégénk

Megint nagyon gyorsan elment az egész hét, beleértve a hétvégénket is. Ami szerencsére ismét kellemesen telt. Szombaton délelőtt elmentünk a bevásárló központba kicsit nézelődni, és halakat venni az akváriumba, amit Attila kapott tőlem karácsonyra.

Lizy is alig várta, hogy hazaérjünk a halakkal, és betehessük az akváriumba.
Azóta is előszeretettel nézi őket, eteti, nagyon aranyos ahogy gondoskodik róla.
Főzni nem kellett szombaton, hisz volt maradék babgulyás. Délután az egész család csendes pihenőzött. Ki alvás formájában, ki meg csak olvasgatva, vagy épp levelet írva, netezve.
Este még jöttek barátnőmék, és későig beszélgettünk.

Vasárnapra ismét vendégeket vártunk. Már szombat este bepácoltam a húst, amit meg akartam sütni. Reggel 8-kor be is tettem fólia alatt a sütőbe, hogy finom puhára párolódjon. Közben készítettem krumplipürét, és egy salátát. Már fél 11 körül megérkeztek barátnőmék. Nekik is két kis gyerkőcük van. A gyerekek jól eljátszottak együtt. Én még a konyhában ténykedtem kicsit, közben beszélgettem barátnőmmel. Végül elkészült a tiramisu is. Már előre tudtam, hogy fogyókúra ide vagy oda, abból muszáj lesz 2 falattal ennem majd. :) (Amúgy általában meg tudom állni, hogy ne egyek édességet, de a tiramisu egy nagy kedvencem). Így ebédre én csak husit ettem salátával (krumpli nélkül), mivel ezek egyes kódúak, egész nap ehetnék ilyet, így belefért egy kis bűnözés a tiramisuval. :)
Délután barátnőmmel, és a 2 kicsivel elmentünk sétálni. A 2 nagyobb gyerek itthon maradt az apukákkal, és ők itthon pihentek. Egy jót sétáltunk, és beszélgettünk. Mindkettő rámfért már! :)

Jelentem...

Jelentem megvagyunk, jól vagyunk. Csak úgy repülnek a napok. Már ismét péntek van. Lizy szorgalmasan jár az óvodába, és annak ellenére, hogy minden reggel elmondja, hogy ő nem akar menni, attól függetlenül utána jól érzi magát, és mikor megyek érte, meséli mindig mi történt az nap, miket csináltak.
Ati szorgalmasan jár délutánonként az iskolába, és egyre jobban megy neki a svéd. Én meg elvagyok a házi asszonyi teendőimmel, és természetesen a gyerekekkel. A héten semmi extra, hú de érdekes dolog nem történt velünk.
De még egy "jelenteni való"! Kitartóan diétázom. Talán most már meg fognak mozdulni azok az extra kilók lefele, de mindenesetre tényleg kitartóan csinálom, és csak néha nehéz nem elcsábulni! :) De mikor ezeken is sikerül átlendülni, akkor még büszkébb vagyok magamra. A diéta mellett délután tornára is szakítok időt, mikor a gyerekek alszanak. Bár Szami mostanában elég érdekes alvási szokásokat vesz fel. Szinte minden nap máshogy alszik napközben. Eddig megvolt, hogy délelőtt aludt egy fél órácskát, majd délután Lizyvel egy időben kb 2-től 4-ig, fél 5-ig aludt. Hát most volt olyan, hogy fél 11-kor elaludt, de csak 2-kor kelt fel. Így 6-kor lett nagyon álmos.... ha még egy fél órát alszik olyankor, az még nem baj. De ha többet, akkor este nagyon nehéz időben letenni aludni. Hát majd csak beáll újra egy rend a napunkban.... majd meglátjuk!

Még valami eszembe jutott. Egy ismerőstől megtudtam, hogy van ilyen statisztika a bloggeren, hogy vissza lehet nézni, hogy honnan olvassák a blogomat, milyen országokból hányan! Meglepően sok adat van! Magyarországról, Németországból, Ausztriából, Svédországból (jó sokan), és Szingapúrból (1 ember). :)

Újra ovi

Nem történt mostanában semmi különös velünk. Lizy ismét megkezdte az óvodát. Féltem, hogy hogy fog visszarázódni egyáltalán a rutinba, hogy reggelente 7-kor ébresztő, majd 7:40-kor öltözés, és indulás. Na meg hogy mit fog szólni ha ott hagyom. Kétségeim voltak, hogy vajon hogy érteti meg magát az óvónőkkel, ha neki bilire van szüksége, hisz még nem tud svédül. De mondhatom, minden akadályt simán vett. Hétfőn még bepróbálkozott, hogy neki ugyan nem kell mennie oviba. Mikor meg odaértünk, akkor mondta, hogy maradjak ott. Egy nagyon kicsit maradtam is, de csak azért, hogy elmondjam az óvónéniknek, hogy nappalra már nem hordunk pelust, és szeretném ha az oviban se lenne rajta. Nem volt semmi megrökönyödés, hogy de hát hogy fog a gyerek szólni....
Még én lepődtem meg, mikor megkérte, hogy mondjam el nekik, hogy mit mond Lizy ha bilire kell ülnie. Mármint hogy hogy hangzik ez magyarul. Mondtam....ezután vicces volt, ahogy a svéd óvónő 5-ször, 6-szor elmemorizálgatta hangosan, MAGYARUL, hogy "Kell bili" :). Azért Lizynek is megmutattam, hol találja meg a kis biliket, melyik helység fele induljon meg, ha szükségét érzi, és természetesen hagytam ott vagy 3-4 válást bugyit és nadrágot neki. 11-kor, mikor mentem érte, én magam voltam a legjobban meglepődve, mikor láttam, hogy abban a ruhában volt, amiben vittem reggel. Magyarul nem volt "baleset", rendesen működött, hogy ő szólt, és óvó néni megértette még magyarul is. Még az udvarra kivitelkor ( 10-től 11-ig az udvaron vannak ha nem szakad az eső) adtak rá pelust, ezt én kértem. De mivel Lizy így is szólt, hogy pisilnie kell, bevitték gyorsan pisilni. Nagyon meg vagyok elégedve ezekkel az óvónőkkel. És természetesen az én nagylányommal, Lizyvel is. Aki elmondhatom, hogy nappalra SZOBATISZTA lett!!
És a másik, hogy az dadusok is azt mondták, hogy féltek, hogy fogja fogadni egy hónap kihagyás után Lizy az ovit! Hát mintha nem is lett volna szüneten. Reggel már rohan is be, ül az asztalhoz reggelizni, és utána is szépen játszik egész nap. Nem szomorkodik szerencsére! :) Büszke vagyok rá!!
Közben a délelőttjeimben Szamival vagyok itthon, és Atival is, csak ő svédezik ezerrel. :) Ha kell főzünk, ha kell takarítunk...szokásos háziasszonyi teendők. Majd 11-kor megyek Lizyért, ilyenkor sokat beszélgetünk hazafelé. Mindig mesél az oviról. Ebéd után Ati elmegy suliba, én maradok a csajokkal. Még 2 óra játék, majd délutáni szunya jön mindenkinek...azaz nekem nem, mert olyankor lehet még felmosni, elmosogatni vagy épp csak válaszleveleket írogatni! :) De rohannak a napok egymás után!
Ja, nálunk ma is esett még a hó.... :( Pedig jöhetne már a tavasz, de hol van az még. Álom-álom.

Vendégvárás, mert szeretem

Imádok vendégeket fogadni, erre készülődni. Mert szinte lételemem a főzés, sütés. Így már otthonról, Magyarországról megszerveztem az első itthon töltött hétvégénk programját. Szombaton ugyan nem jött senki, és egész nap csak itthon voltunk, de hát az egy olyan punnyadós napra sikeredett. Eleve 9-kor keltek a gyerekek is, így mi is. Aztán ugye emiatt Szaminak borult a nap hátralevő része, a megszokott kis rutinja, de valahogy csak kibírtuk estig. :) Az eső esett egész éjjel, így minden lucskos, sáros, kedve sincs kimenni az embernek. Délelőtt készítettem lecsós szeletet, amiből később jóízűen beebédeltünk. És közben játszottunk a gyerekekkel. Hol főzöcskézés volt a program - hihetetlen mennyire imád "főzni" Lizy, úgy látszik az anyjára ütött. :) Hol gyurmáztunk, hol egyszerűen csak feküdtünk a földön, építőztünk, vagy mesét olvastunk. Délután szerencsére egy időben alszanak a csajok, így a szülőknek is jut némi idő kikapcsolódásra, pihenésre, regenerálódásra. Vagy épp az anyukának jelen esetben hajfestésre. Igencsak rám fért már eme tevékenység, mert lassan megijedek, hogy egyre több ősz hajszálat vélek felfedezni lenövő hajam tövében. Hiába, mi is csak öregszünk. Mire kész volt, gyerekek is úgy döntöttek kialudták magukat. Újra kezdődött a bunyózás, kacagás, mese nézés. Negyed 5-kor kaptam észbe, hogy én bizony előre meg akartam főzni holnapra a vendégvárásra az újházi tyúkhús levest. Sebaj, ma se fekszünk korán. Mert hogy azt nagy fazék hideg vízzel kell odatenni, de mindössze villany 2-es fokozaton "gyöngyöztetni", hogy még véletlen se forrjon. 10-re meg is puhult a tyúkocska húsa, így mehetett a tyúk a tepsibe, ami holnap töltésre és sütésre vár. Majd átszűrtem az aranyló levet, és mehettek bele az zöldségek. Marad a kettes fokozat, várom, hogy főljenek. Ati nem győzött a lábast "kerülgetve" egy -egy kanálnyit megkóstolni, annyira jónak vélte az illatát. Persze az íze is meggyőzte. :) De végre fél 12-re készen is lett a finom tyúkhús leves. Végre bedőlhettem az ágyba. Reggel viszont, hogy ne ismétlődjön meg a 9 órai kelés, órát kellett húzni. Hisz a vendégek 10 körül érkeznek. De milyen jól esett reggel, hogy nem kell semmivel kapkodni, mert már eléggé elő van készítve minden. Így még egy gyors sütemény sütés is belefért a reggelembe, ami a nutellával és marcipánnal töltött muffin nevet kapta. Majd egy finom kis májkrémmel, cukkinivel dúsított töltelékkel kibéleltem a tyúkocska pocakját, körberaktam zöldségekkel, és mehetett is illatozni és pirulni a sütőbe. Közben kisebbik szívem csücske hangot adott annak, hogy ő bizony már megenné a napi gyümölcs adagját, így ezt a "feladatot" is véghezvittük. Nem sokkal 10 után a vendégeink is megérkeztek. Kedves, magyar baráti család. Szintén két kiscsajszival. A gyerekek belevetették magukat a tengernyi játék közé, szó szerint, mert szinte az összes játék ki volt már pakolva a szőnyegre, ami csak létezik.
Mi felnőttek meg egy jót tudtunk beszélgetni, miközben egy-egy terelgető szót vagy intést kellett nagyobbik csemetéink felé intézni, hogy ugyan már ne a kicsik (barátnőmk egy évese és mi fél évesünk) hátán lovagoljanak, ha négykézláb állnak, ne húzzák ki poénból az egyik kezüket maguk alól. :) Hát már csak ilyenek a 2,5 évesek. Mindezt csupa testvéri szeretetből.
Az ebéd nagy sikert aratott mindenkinél! Majdnem minden elfogyott. Annak a csekély kis maradéknak meg még örültem is, hogy hétfőn, azaz ma, az ovikezdés (újra kezdés a hosszú szünidő után) napján nem a főzéssel kell bajlódnom. Bár így is jutott program mára is, szóval nem unatkoztunk, de majd ezt elmesélem máskor! :)

Mérlegelés

Az nap, mikor Attila interjún volt, nekem a lányokkal időpontom volt a védőbe. Szaminak fél éves vizsgálat + injekciók, Lizynek meg 2,5 éves vizsgálat. Még jó, hogy Edit barátnőm le tudott jönni velem segíteni, mert nem tudom hogy bírtam volna a két gyerekkel. Lizy a rendelőben megint hozta az elevenkedős formáját, hazafelé meg már nagyon fáradt volt, így mivel Szami addigra már aludt a babakocsiban, így Lizyt kénytelen voltam a hátamra kötni meitai-ban. Először ellenkezett, de 5 perc múlva már el is aludt a hátamon.
De hogy ne rohanjak ennyire előre. Először Szami vizsgálata következett. Hát egyik gyermekem sem egy versenysúlyú, ezt már rég tudtam. A svédek mindig jelölik a percentiles görbén a sülyt, hosszot, fejkörfogatot, amit utána kinyomtatva kézhez is kapunk. Eszerint igaz még nem az alsó szaggatott vonalon van Szami görbéje, hanem egyel felette, de ez a svéd mércén még mindig nem jó. Pedig szerintem ugyanúgy, mint a nővérénél, ez csak genetika. Nem hiszem el, hogy a védőnő és a doktor úr nem látják, hogy Ati se, én se vagyunk valami nagyok, a nagyszülők, alias mi szüleink meg még nálunk is kisebbek. Na mindegy. Szóval a mérés alapján Szami 5966g és 63cm. Szerintem megfelelő ez a súly egy fél éves baba számára. De azért elküldik a görbéjét a kórháznak, mert ez itt a protokoll, és majd azok eldöntik, hogy beutalnak e bennünket vérvételre vagy egyéb vizsgálatra. Kapott mindkét combjába is egyidejűleg injekciót. Mondjuk "drasztikusan" hangzik, de szerintem mégis humánusabb, mint egymás után ugyanabba a combba beadni kettőt. Így jön még egy védőnő segíteni, kedves anyuka fogja egyenesre mindkét lábat, majd számolnak....egy, kettő, és 3-ra már szúrják is egyszerre mindkét combocskát. Én kis hősöm épp hogy csak két percig pityergett, majd már nevetett is a védőnőre.
Ezután Lizy következett. A 2,5 éves státusz vizsgálatba nem csak a súly és a hossz mérés tartozik bele, hanem különböző feladatok végrehajtása is, valamint nekem kellett egy kérdőívet kitöltenem, ami Lizyre vonatkozott. A mérlegelés itt sem volt svéd szintnek megfelelő. De ezen már meg sem lepődök. Lizy nadrág nélkül, de egyéb ruhaneműben 9,7kg és csupán 85cm.
Feladatokat jól teljesítette, bár néhányat eleinte "csakazértse" akar véghezvinni. Páros lábbal kellett ugrálnia, rajzolnia kellett, figyelték hogy milyen technikával fogja a ceruzát, miket rajzol, majd tárgyakat kellett felismernie. Itt én voltam a "tolmács", mert neki nyilván az ő otthon, rendszeresen használt nyelvén, esetünkben magyarul kellett felismernie, és megneveznie a tárgyakat. A kérdőív némely részén majdnem hangosan felnevettem. "-Hány szót mond a gyerek?" - állt a papíron. Lehetséges válaszok: 1. 0-25 szó; 2. 25-50 szó; 3. 50 fölött. Majdnem megkérdeztem a védőnőt, hogy odaírhatom e, hogy néha túl sokat :D. Következő kérdés: "-Tud e 3 szóból álló mondatot összerakni?". Itt mondtam a védőnőnek, hogy elmond egy 6 versszakból álló verset is. Szóval ezen is túl vagyunk. Nem fényezni akarom a gyerekemet, de vagy a svédeknek kell keveset tudniuk ennyi idősen, kicsik az elvárások, vagy az én lányom tud túl sokat! :)
Azért jól elfáradtunk, mire hazaértünk, én is és az Edit is. De persze a gyerekek is, mert a fent említett módon mindketten aludtak, mire hazaértünk.
És pont egy időben érkeztünk meg Attilával, akkor érkezett az interjúról! Amiről mint tegnap írtam, még semmit nem tudunk, de én nagyon bizakodó vagyok!
A nap hátralevő része nyugiban telt itthon.
És ha már mérlegelés a cím.....khhhmmm. Magamat is lemérlegeltem, és elhatározásra jutottam, hogy jöhet a fogyókúra, helyett még csak az odafigyelés, hogy nem eszem fehér kenyeret, sőt ha tudok, és tehetem, kenyeret egyáltalán nem, hanem helyette salátát vacsira. Csokit nem. Süteményt leginkább max a reggeli tejeskávémhoz! Már karácsony előtt is ezt tettem itthon, de az ünnepek és a Magyarországon való tartózkodás alatt sikeresen visszaszedtem pár kilót. Drasztikus fogyókúrába még a szoptatás miatt nem kezdhetek, de menni fog így is. A cél, június közepéig visszafogyni 50 kilóra. (Nem mondom meg mennyi vagyok most! :) )

Új év, új remények

Január 10.-éig egymást követték még a programok, események. Ez idő alatt még Magyarországon tartózkodtunk, barátokat látogattunk, vagy éppen ők látogattak minket, de közben már pakolásztam a bőröndöket is.
Január 9-én, egy szép vasárnapi napon megvolt Szaminak a keresztény közösségbe való befogadása, bemutatása, vagyis a keresztelő. Szerintem nagyon jól sikerült. Már előtte való nap sokat sütöttünk, főzöcskéztünk, készültünk. Maga a szertartás is jó volt, gitáros mise keretén belül zajlott. És utána az ebéd is jó volt. Ja, és hogy ki ne felejtsem, a keresztmami "címet", hivatást Tilda húgom érdemelte ki. :) A nagy eseményen apu sajnos nem lehetett ott, de csak azért, mert éppen Svédországba volt fuvarja. Micsoda véletlenek. Vagy inkább a gondviselés.....na ezt nem arra a részére írom, hogy nem lehetett ott az ünneplésen, hanem arra, hogy így ismét nem kellett púposra megrakott bőröndökkel, sok pluszkilóval küszködni, hanem a csomagjaink, ajándékjaink nagy részét haza tudták ők hozni autóval.
11-én reggel időben keltünk, hogy a csomagokat áttudjam még nézni, és a két kicsi lánnyal el tudjunk készülődni mire indulni kell. Nem olyan egyszerű dolog útnak indulni két aprósággal, de persze minden megoldható. Fél 9-kor hagytuk el Mór határát, abban a reményben, hogy idén még jövünk! Remélhetőleg a nyárba bele fog férni egy kis hazalátogatás a melegebb éghajlatra! Na jó, a Svéd nyarak sem olyan szörnyűek, nem kell nyáron bundakabát, sőt mi több, le is lehet égni a napon, ha nem olyan az időjárás, mint az első, 2007-es nyarunkon volt. Akkor azt mondtam, ha minden nyár olyan lesz, akkor költözök is haza. De szerencsére annál csak jobb volt eddig. Na de kicsit elkanyarodtam. Szóval kezdetét vette a visszautazásunk. Ahogy megértünk a reptérre, beállt Ati a sorba a csomagleadásnál. Még jó, hogy van egy ablak, ami a "bag drop-off" néven fut, azaz akik már otthon internetről beregisztráltak, azaz kinyomtatták a beszálló kártyáikat, azoknak csak oda kéne beállni, és leadni a csomagot. Na, Magyarországon ez csak a kiírás alapján van így......de ott már mindenki állt minden ablakhoz, magyarul nem voltunk sokkal előrébb. Alexa már igencsak hangot adott annak, hogy ő bizony megenné a főzelékét. De most már kivártuk, hogy Ati sorra kerüljön a csomagokkal, majd a büfénél leültünk, és megetettem az éhes gyereket, és futtában én is ettem egy zsemlét. Majd mentünk a fénykapuhoz. Ott szerencsére előre engedik azokat akik gyerekkel, babakocsival mennek. De mire beértünk, szinte lecsesztek minket, miért nem jöttünk előbb, mert egy autóbusznyi ember már kiment a repülőgéphez. Hát miért?, mert a gyerek üvöltött hogy éhes. Történetesen azt hittük, még rengeteg időnk van, mert 12:40-re volt kiírva az indulás, ehhez képest 12:10-kor már itt "parádéztak" ezen a dolgon. Mindegy, jutott hely nekünk is a gépen! :) A gyerekek aránylag jól bírták a 2 órás repülőutat. Szami volt fáradt már a végére, így leszállásnál már üvöltött, de hát van ez így. Mikor beértünk a terminálba, gyorsan a két csemete tisztába tétele következett részemről, apuka meg várta a bőröndjeinket. Kint már várt minket a barátnőm a saját autónkkal. Amúgy itt említeném meg például, hogy nagyon-nagyon örülök, hogy ennyi magyar barátunk van itt, akikre mindig számíthatunk, bármi segítségre van szükségünk.
4 körül már itthon voltunk a mi kis családi fészkünkben, ahol itt várt minket apu és a Miki. :)
Furcsa volt egy hónap után újra itthon lenni, de mégis jó érzés. Ugye mindenhol jó, de legjobb otthon. És nekünk már ez az otthonunk!
Új év, új remények, áll a címben is. Attila már 13-án ment állásinterjúra! Azt mondta nem volt könnyű, hogy 4 ember előtt kell "szerepelnie", ráadásul svédül és angolul, és még csak "eredmény" sincs rögtön. 2-3 hét mire megtudjuk mi van, de nagyon bizakodóak vagyunk!

Még a 2010-es évről

Gyorsan telik az idő, rohannak a napok. Alexa is gyorsan cseperedik. Ati még mindig munkanélküli, de a svéd nyelvvel buzgón küzd.
Lizy októberben megkezdte az óvodát! Itt Svédországban 1-től 5 éves korig járhatnak óvodába, vagyis az úgy nevezett Förskolan-ba a gyerekek. Nincsenek csoportok mint egy otthoni nagy óvodában, itt, történetesen Lauráék ovijában 18 gyerek jár, akikre 6 óvónéni vigyáz. Nagyon szimpatikus az egész rendszer. Szép az óvoda, az udvara is jó. Egy nagy részen meg van hagyva a természetes környezet. Bent egy előtér, ahol öltöznek-vetkőznek, egy nagy terem, ahol a játék, és a foglalkozások nagy része folyik, van egy kisebb terem, ahol tombolhatnak, táncolhatnak, délután pedig ott ágyaznak meg azoknak akik ott alszanak. Vagy egy ebédlő, egy nagy melegítős konyha, és egy kisebb konyha, ahol a 2 kis allergiás lurkó külön étkezik egy óvónénivel. Valamint van egy terem, amit a 4-5 évesek használhatnak, itt van az apró szemű legó, meg egyéb mini játékok, ami nem lenne célszerű, ha egy egy éves gyerkőc kezébe (szájába) kerülne. Van még egy "előtér" rész, ahonnan egy kis WC és egy kis mosdó található, valamint itt van a pelenkázó asztal is. Igaz, fizetős az óvoda mindenkinek, de megéri. Mert foglalkoznak a gyerekekkel, sok figyelem jut egytől-egyig mindenkire. Verseket tanulnak, mesélnek nekik, énekelnek, rajzolnak, festenek, ragasztanak. Szóval meg vagyok elégedve az egésszel. Szerencsére hamar be is szokott Lizy az oviba. 5 nap volt a beszoktatás. Néha volt egy kis pityergés, hogy ő nem akar menni, de mikor odaértünk, már boldogan ment be játszani.
Közben Ati nem csak önszorgalomból tanulja a svédet, hanem elkezdte az iskolában a bevándorlói svédet is. Mellette sorra adogatja be az önéletrajzokat, keresi a megfelelő munkalehetőséget.
Én délelőttönként, míg Lizy oviban van, főzök, takarítok, Szamival foglalkozom.
Repül az idő. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy itt az Advent, a várakozás, készülődés időszaka. Karácsonyi zenéket hallgatunk, karácsonyi verseket olvasunk fel esténként, buzgón vásárolgatunk, majd csomagoljuk be az ajándékokat, eltöprengve azon, vajon mit szól az illető, aki kapni fogja, mikor kibontja. Idén felettébb hamar kitalálom ki mit kapjon, és be is szerzem. Ugyanis arra is gondolni kell, hogy már megvannak a repülőjegyeink, és december 14-én repülünk haza Magyarországra. Nagyon várjuk már! Lizy minden nap megkérdezi, hogy mikor repülünk. A gondviselőnek nagyon hálásak lehetünk, mert idén is úgy jött össze, hogy 3 héttel a hazautazásunk előtt kellett apának Göteborgba fuvarba jönnie, és természetesen hozzánk is bejöttek, így minden karácsonyi ajándékot becsomagolva haza tudtam küldeni. Nagyon örültem ennek, amúgy sem könnyű két kisgyerekkel utazni, nem hogy még egy nagy adag csomaggal is.
Az út viszonylag sima ügy volt, pedig fél 11-kor léptünk ki a lakásunkból, és este fél 9-re értünk Mórra, de a gyerekek hősiesen bírták. De azért elfáradtunk.
A szünidőnk majdnem egy hónapig tartott. Január 11-én jöttünk haza Svédországba. Nagyon hamar elment ez az egy hónap. De tele voltunk programokkal. Jártunk Fehérváron 2-szer is. Egyszer még karácsony előtt a vásárban. Szami kapott szép fülbevalót. A karácsony a "megszokott módon" zajlott családi körben. És ezt annyira szeretem. Gyerekek is nagyon élvezték minden percét. Izgatottan várták, mikor csenget az angyalka, hogy be lehessen menni a fa alá, áhitattal nézték a feldíszített, kivilágított fát a sötétben, én meg csendben, a könnyeimmel küszködve figyeltem őket, hogy milyen őszintén boldog tud lenni egy gyermek.
Karácsony másnapján Zámolyon voltunk karácsonyozni Ati anyukájáéknál. Az a nap is szuperül telt. Lizy ott is nagy lelkesedéssel bontogatta az ajándékait. Nagyon finomat ebédeltünk, és jót beszélgettünk. 26-án meg sógoromékhoz mentünk karácsonyozni, beszélgetni. De délutánra még újabb vendégek is jöttek anyuékhoz!
27-én disznóölés volt, szintén Zámolyon. Apa meg Ati már reggel 6-ra mentek át. Fél 8-kor csörgött a telefonom, hogy mondjam be Atinak az útlevél számát, mert ott ül Fehérváron a sebészeten. Azt hiszem számára örökké emlékezetes lesz ez a disznóölés, mert úgy odarúgta a disznó az ujját a falhoz, hogy azt 4 öltéssel kellett összevarrni. Én a gyerekekkel csak dél körül mentem át, de így is megérte....Lizy annyira élvezte, hogy azt leírni nem lehet. Egész végig kint ténykedett az udvaron, keverte a hurka tölteléket, közben jól is lakott belőle. 3-kor meg elfeküdt az ágyon, és egy hatalmasat aludt, úgy elfáradt a munkában. 6-kor mentünk haza Mórra, élménnyel és sok "disznósággal" gazdagon!
Az év többi napja szinte elrepült. Egymást követték az események, a napok. És egyszer csak azt vettük észre, hogy december 31-e éjfél van, és már az Új Esztendőre koccintunk!

Cím nélkül

Telt, múlt az idő. Elért ide is a válság. És egyszer csak jött a hír, hogy Ati munkanélküli lesz. Hát letörtünk azért, de bizakodóak maradtunk. Kivette az apa szabadságát, addig se kellett elkezdenie az A-kassát. Igen, jól olvastátok, itt az apáknak is kötelezően jár a 60 nap GYES. Egy gyerek után összesen 18 hónapnyi GYES van, de mégis jól van megoldva az egész, az anya és az apa is kiveszi a részét a gyereknevelésből. Az A-kassa, amit meg utána novembertől kezdett el kivenni, az egy biztosítás. Amit amíg dolgozott, mi fizettünk, most ők fizetnek neki. Válság ide vagy oda, egy tündér bogyó úgy döntött, szeretne a család tagja lenni. 2009 novemberében megtudtam, hogy valaki ismét a pocakomba költözött. A kezdeti ijedtség után, hogy jaj, nincs munka, nincs pénz, hogy fogjuk felnevelni, jött az öröm is. Hogy fogjuk felnevelni? Hát szeretettel! :) És ez a legfontosabb egy kisbaba számára, a szerető család! Ruhánk úgyis van sok. És van minden féle színű, hisz Lizynél sem tudtuk, hogy kislányt várunk. Itt nem szokás megmondani. Van egy szem UH, amin nem mondják meg, akkor sem ha kérdezzük! Ez azért alakult ki, mert itt sajnos 19. hétig büntetlenül el lehet vetetni, és egyes bevándorlói népcsoportok ha megtudnák, hogy első szülöttjük lány, akkor elvetetnék. Így inkább senkinek nem mondják meg. De szerintem nagyon jó ez így. Olyan jó ott, a szülőágyon megtudni! Szóval ismét várakozással teli hónapok következtek. Közben én ismét iskolába jártam, immár nem a bevándorlói svédre, hanem a második anyanyelvi szintű általános iskolai svédre. Ati addig itthon volt Lizyvel, és ő töltötte be a "háziasszony" szerepét.
Lizy is lelkesen várta a tesót, jött pocakot simogatni, érdekelte a készülődés minden pillanata, már amennyire egy 1.5 éves gyereket ez foglalkoztathat. Ismét júliusra vártuk a babánkat.
Májusban közben meglátogatott minket Ati anyukája. Jókat kirándulgattunk a napsütéses tavaszi időben. Majd keresztanyám jött segíteni júniusban. Közben apa is látogatását tette, mert fuvarba jött Göteborgba. Ilyenkor hoz nekünk mindig rengeteg hazai finomságot amit ők, és a másik mamáék pakolnak nekünk össze. Amelyik nap keresztanyám utazott haza, aznap jött ki anyu. Egymást váltották, hogy legyen segítségem, ha a kis pocaklakó úgy dönt, hogy napvilágot látna. Amúgy a két várandósságom merőben eltért egymástól. Szinte mondhatni hogy ellentétei voltak egymásnak. Reménykedtünk, hogy egy kisfiú lapul a pocakban.

És akkor most jöjjön egy kis szüléstörténet:

Július 19-én hajnali 4-kor kezdődtek a fájások. Úgy 10 percesek. Aztán lettek 5 percesek is. És ezt éreztem, hogy ezek már bizony azok a fájások, amik nem fognak elmúlni. Pihenni nem tudtam, izgatott voltam, de vártunk. 7 kor elkezdődött a barnás-véres folyás, a nyákdugó elfolyósodása. 8 után felhívtam a kórházat, minden esetben be kell telefonálni, itt Svédországban ez a rendszer. Kérdezték hányadik gyerek, miket érzek... Rám bízták mikor menjek be, mondták azért stabil 5 percesek jó ha vannak. De mondta a szülésznő, hogy sokkal jobb itthon vajúdni, egyek, igyak, zuhanyozzak, sétáljak, pihenjek, ami jól esik.

Próbáltam enni, de aztán hányingerem lett... Nagywc-zni is folyton jártam, tisztult a szervezetem. Mindeközben volt, hogy 5 perceseim voltak, de volt, hogy 15-20... a köztes időben próbáltam behunyni a szemem és pihenni amennyit csak lehet. Délután 3-kor mondtam azt Atinak, hogy 3 és 5 percesek közt vannak a fájások, zuhanyzok, és menjünk. Hát összeszedtük magunkat, előhozta a garázsból a kocsit, és még jó hogy a nagy hídon mentünk, és nem a belvárosnak, mert ha a városban kifogtunk volna egy hídnyitást a hajók miatt, akkor nem értünk volna be időben. Ati leparkolt (kicsivel 4 előtt) a szülészet parkolójában. Útközben stabil 3 percesek voltak már a fájások, ami egy-egy fájás 1 percig tartott. Kiszálltam, épp jött egy fájás, elvánszorogtam a csomagtartóba kapaszkodva, és abban a pillanatban éreztem hogy elönt a magzatvíz. Hát az a pár méteres séta a recepcióig nem volt kellemes. Ott elmondtam, hogy 3 percesek lettek a fájások, és ahogy jöttem befele a víz is elfolyt.

A szülésznő bekísért a vizsgálóba (ekkor volt 4 óra) UH-t akartak csinálni, előtte adott hálós bugyit, betétet... De már alig bírtam bemenni a wc-re, mert olyan stabil 1 perceseim lettek, hogy alig akartam elhinni. Mikor kivánszorogtam a wc-ről, akkor mondta, hogy itt már nem lesz semmi vizsgálat, keres egy üres szülőszobát (már egy mondatot nem tudtam fájás nélkül végigmondani). Adott hálóinget is, elfoglaltuk a szobát, bekapcsolta a monitort, közben elkezdett előpakolni is mindent, ami kell a szülés során neki. Mondta, hogy megvizsgálna, megnézi, mennyire vagyok nyitva.... 6-7cm (ez volt 16:20-kor). Majd azt mondta, hogy felhelyez a katéterrel egy kis szondát a baba fejéhez, hogy közvetlen kapcsolatban legyen vele.....eközben már kaptam gázt (szívni), mint fájdalomcsillapítót..... Ez jól esett, bár így is intenzív volt minden egyes fájás. Közben akart "tappancsokat" is a hasamra rakni, de addig jutott el, hogy a gumit a derekam alatt átfűzte, ekkor szóltam (16:25), hogy nyomnom kell. A gépbe még az adataimat se sikerült beírnia, a nevemből is annyit, hogy Teodóra.

Ati nem akart hinni a fülének, visszakérdezett a szülésznőhöz fordulva, hogy akkor most jön a baba? Az meg mondta, hogy igen... Így a fényképezőt sem volt ideje Atinak elővenni, mert a kezemet fogta. Első tolófájásnál még "visszatartotta" a szülésznő a babát, hogy sikerüljön a gátvédelem (sikerült is). Majd 3. tolófájásra kint is volt a feje (az nagyon fájt mikor a vállait beforgatta, de onnantól megszűnt a fájdalom). 16:33-kor felsírt (nagy meglepetésünkre, hiszen nem tudtuk a nemét, de fiút éreztem) Alexandra.

Intenzív, de gyors, és csodálatos szülés volt. Majd kaptam egy szurit, hogy a lepény hamarabb leváljon. De Alexa végig ott volt a kezemben, tiszta magzatmázasan, nagyon hamar megnyugodott, és szopizott is. Végig rajtam volt... Alig bírtuk felfogni, hogy ilyen gyorsan ment az egész. Kijött a lepény is, aztán kaptam 3 öltést, de belül...a méhszájnál kellett varrni. Majd otthagytak minket 2 óra hosszat hármasban, magzatmázasan, csak betakargatva, ekkor telefonáltunk, sms-eztünk. Alexa meg végig szopizott és rajtam pihent. Majd kérdezték, hogy előbb enni akarok, vagy zuhizni... Mondtam a zuhi jól esne, mert nagyon kellett már pisilnem is... Ati kijött velem, mert Lizynél ekkor volt, hogy elájultam. De most semmi ilyen nem történt. Lezuhanyoztam, és mentem is vissza.

Alexa még mindig mázasan betakarva pihent mellettünk, közben megkaptuk a szendvicset, almapezsgőt, én kakaót, Ati kávét kért. És a tálcán zászló, virág, és egy ajándék CD babanyugtató komolyzenével. Majd miután ettünk, megmérték Alexát. 3045g és 47cm. A hőmérséklete viszont visszaesett 36.1-re a meleg takarók ellenére is, így még rajtam kellett csupaszon maradnia ("Bőr a bőrrel" kontaktust alkalmazva), és csak betakartak minket. Majd egy fél óra múlva újra mérték, akkor már jó volt, így felöltöztették. Úgy mázasan... (azóta se volt fürdetve, majd ma először, de a mázat szépen beszívta a bőre). Végül átmehettünk a babás részlegre. 8-körül. És pont 8-tól volt a vacsi, így még ott is ehettem egy kicsit!

A kórházi napok jól teltek. Nem is kellett hosszan maradni. Hétfőn született Alexandra délután fél 5-kor, és szerdán délben már jöhettünk is haza. A kórházi ellátás remek volt, de ezt már előző kislányom születésénél is tapasztaltam, ő is itt született Svédországban. Napi hatszori étkezést biztosítanak, ebből kétszer meleg étel van. A babák végig a szülők mellett lehetnek. Igen, szülők, mert az apuka is bent lehet végig. Mondjuk, ha bent akar aludni, akkor neki extra díj van, de ha hazamegy, akkor is reggel 9-től este 10-ig bent lehet. Más látogató az apukán és a nagyobb testvéren kívül nem is jöhet be. A szülés ingyenes, a kórházi napokért kell napi 80 koronát fizetni, de ebben benne foglaltatik a 6 étkezés, valamint az, hogy semmit nem kell magunkkal bevinni, se hálóinget, se betétet, hálós bugyit, se pelenkát a gyerkőcnek, semmit, mindent a kórház biztosít!

Végszóként hadd írjak még annyit, hogy nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy itt szülhettem meg mindkét kislányomat! És nem utolsó sorban, hogy egy gondoskodó, szerető társ, apuka van mellettem és a lányok mellett!

Szóval ilyen egy szülés Svédországban. :) Lizyvel is ekkora élmény volt 2 évvel ezelőtt, csak jóval hosszabb volt, a maga 17 órájával. :)

Immár egy négy tagú családdá bővültünk!

Még egy kis múlt

Igaz, nem lehet egy meg két bejegyzésben leírni majd' négy év történéseit, de nagy vonalakban mesélek még kicsit. A nyár folyamán kiérkeztek a saját kis dolgaink is egy nagy rakterű autó segítségével. Bár bútorokat még így is venni kellett, de olyan mint a tesz-vesz, itt is létezik. Sőt, sok használt kereskedés is van. Így szép lassan berendezkedtünk a 4. emeleti lakásunkba. Hihetetlen, hogy panelban élünk, mi, akik világ életünkben nagy kertes házhoz voltunk szokva, de mégsem annyira rossz. Sokkal másabb mint az otthoni panelek. Nagy konyha, nagy nappali, 2 kisebb szoba. Az előszobában sok-sok beépített szekrény, ami sok lim-lomot képes "elnyelni". :) Atinak megkezdődtek a munkás hétköznapok, én meg itthon pakolásztam, rendezkedtem, jó háziasszony módjára főztem, mostam, takarítottam. Közben pihenő időnkben felfedeztük a várost és a környéket. Szeptemberben elkezdtem iskolába járni, bevándorlói svédet tanultam, hogy meg tudjam értetni magam a helyi lakosokkal. Szerencsére könnyen tanulok nyelvet, így szívtam magamba a sok információt. 2007 októberében kopogtatott a gólya. Megtudtam, hogy egy parányi élet fejlődik a pocakomban. Hihetetlen jó érzés volt. Aztán jött egy-két átaggódott este, nap, hét is. Merthogy elkezdtem vérezgetni. És a svédek nem vizsgálgatnak szíre-szóra. Kicsit dühöngtem is magamban, hogy őket ez ennyire nem érdekli...de nem. És nem azért, mert külföldi vagyok számukra, hanem azért, mert ők természetesnek veszik, ha a 12. hét előtt elmegy a baba. Na kössz...és ne aggógjam halálra magam. Próbáltam első babás anyukaként a neten olvasottakra, hallottakra összpontosítani, sokat pihenni, feküdni. De azért az iskolába eljártam. Januártól át is kerültem a haladó csoportba., és májusig, a szülés előtt még azt az osztályt is kijártam. Majd jöhetett a babakelengye beszerzése, a szoba rendezgetése, csupa örömteli dolgok. Anyu kijött segíteni nekünk, hogy a baba érkezésével csak rá tudjunk koncentrálni, és ne a házimunkával kelljen foglalatoskodni. 2008.07.07-én napvilágot látott első kislányunk, aki a Laura Alice nevet kapta. Örömteli napok következtek. Ismerkedés az új családtaggal. Arra nagyon figyel a Svéd állam, hogy ebben apukának is része lehessen. A szüléstől számított 10 napig itthon lehetett velünk, és részese lehetett ennek az első, csodálatos időszaknak.

A címhez...

Mindig is gondolkodtam rajta, hogy mi lenne ha elkezdenék írni egy blogot! Naplót írogatok elég régóta, de csakis magamnak írtam. :) Most mégis úgy határoztam, hogy idén, a 2011-es év kezdetén elkezdek írni. Lehet, hogy nem lesz minden nap bejegyzés, vagy nem lesz minden nap érdekes amit írok, de ezt is inkább magamnak, családomnak írom, valamint barátoknak, akiket érdekelhet, hogy mi van velünk itt a messzi Svédországban.
Én mindig is fázós emberke voltam, aki még tanulni is inkább a cserépkályha zugába ültem be a téli délutánokon. Szóval úgy gondoltam, mint ahogy az Afrika című nótában is van, hogy "Szóba se jöhet Skandinávia....csak a jó meleg Afrika.." :) Az élet mégis felülírta ezt a kijelentésemet! A férjem ugyanis 2007 márciusában itt kapott kedvező állásajánlatot. Ki is jött az interjúra. Akkor még egyedül. De már az interjú délutánján telefonált is, hogy kezében van a szerződés, és május 2.-ával meg is kell kezdenie munkáját itt Svédországban. Izgalommal, és sok-sok pakolással telt az elkövetkező egy hónap. Szerencsére úgy jöttünk ki, hogy már egy lakást kibérelt nekünk a főnöke, így volt hova jönnünk. Április 30-án, otthagyva szeretett kis falunkat, házikónkat, repülőre ültünk, és nekivágtunk Skandináviának. 2 bőrönddel érkeztünk egy üres lakásba. Se bútor, se ágy, se semmi, csak az üres, csupasz falak. De azért mivel főzni kell valamiben, enni kell valamiből, és aludni kell valahol, történetesen takarózni sem árt valamivel, így némi kölcsön pénzből (egy már az interjú alatt megismert magyar srác segített ki minket), beszabadultunk az IKEA-ba, és vettünk egy pár legszükségesebb dolgot. 4 tányér, 4 kanál, 4 villa, 4 kés, 2 lábas. Mivel ágyra nem volt pénzünk, így a JYSK-be is beszabadultunk, és szert tettünk egy felfújható gumiágyra és két hálózsákra is. Így kezdtük meg a mi kis életünket Svédországban immáron lassan 4 évvel ezelőtt.