2011. augusztus 21., vasárnap

Nem tűntem el :)

Attila még csak a héten ment először újra dolgozni! Előtte még kihasználtuk az utolsó nyáriszüneti napokat, és a jó időt. Stradon jártunk, meg mindig egy-egy napos programot szerveztünk. Bár múlt héten szombaton mégis ottalvósra sikeredett. :) Barátnőmékhez mentünk, mert rég jártunk náluk. De olyan gyorsan és jól telt az idő, ráadásul gyönyörű időnk volt, hogy kitalálta a házigazda barátunk, hogy grillezzünk. De mindezt este 7-kor. :) Ugyan másnapra vendégeket vártunk, és tudtam hogy még főzni kell, de a hús ki volt olvasztva hozzá, gondoltam az úgyis hamar elkészül, és amúgy is csak fél óra az út autóval, majd reggel időben elindulunk. Szóval maradtunk, grilleztünk, ettünk-ittunk, jót beszélgettünk, és ott aludtunk! :)
Másnap, mint előbb említettem, hozzánk érkeztek vendégek. De ez a nap is szuperül sikerült. Sajnos sétálni nem tudunk elmenni, de még játszóterezni sem, mert esett az az eső, de így is nagyon jót játszottak a gyerkőcök, mi meg jót beszélgettünk.

Hétfőn Alexa megtett 4 lépést egyedül kapaszkodás nélkül. Sajnos azóta sem gyakorolta újra, de olyan ügyes volt! Nagyon jó volt látni!

Lizy szerencsére hamar visszaszokott a nyári szünet után az óvodába, nem volt semmi gond vele.

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Árminnál is úgy kezdődött, hogy néha néha elfeledkezett, hogy kapaszkodás nélkül áll, aztán gyorsan megijedt és kapaszkodott :D két hét volt kb. mire meg is indult, tök boldog volt tőle :)

    VálaszTörlés
  3. de eltűntél !!!!! hogy vagytok? régen hallottam felőletek

    VálaszTörlés
  4. Jöttem,hogy hátha írtál. De nem :-(.
    Boldog Karácsonyt!
    Remélem,jól vagytok! ♥

    VálaszTörlés
  5. Köszi Hermi!! Nem nagyon volt időm. Most úgy tervezem, hogy az új évben újra lendületbe jövök, és rendszeresen írok. Remélem összejön majd. Nektek is Boldog Karácsonyt!

    VálaszTörlés