2012. január 2., hétfő

Kis ez, kis az

A mai nap még mindig a pakolászás jegyében telt el, de végre sikerült a bőröndöt kiüríteni. :) Persze mindez úgy történt, hogy amelyik szekrénybe kellett pakolnom valamit a bőrönd tartalmából, azt rögtön kicsit átpakoltam, áttöröltem, kiválogattam. :) Amolyan újévi rendrakás. Holnap még folytatódik takarítással egybekötve. Praktikus, ha az ember kap ruhákat is, tisztálkodási szereket is, konyhai kiegészítőket is, így tényleg a lakás minden pontján nagytakarítást vagy rendrakást kell végeznie. De most még van rá energiám legalább. Bár mivel a gyerekek a héten még nem mennek oviba, így valamivel nehezebb a helyzetem, mert fele olyan "gyorsan" sem megy, mint amúgy menne. De hát jövő héttől mikor ők ovit kezdenek, én aznap megkezdem "diákéveimet", újra iskolapadba ülök! Holnap szívesen leírom bővebben is erről a dolgokat, ma már túl késő van hozzá.

Mai nap másik fő "momentuma" volt, hogy eljutottam bevásárolni...szinte teljesen üres volt a hűtő, fagyasztó, egyéb higiénés kellékekből is majdhogynem kifogytunk, így ez amolyan muszáj körút volt! :) Addig Ati volt itthon a csajokkal. Jó is ha szokja a hétfő esti egyedüllétet velük, mert hétfőn fél 8-ig lesz órám, és ráadásul a szomszéd városban, úgyhogy buszozhatok haza még utána.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése