2012. február 3., péntek

Máris február

Rohannak a napok ezerrel. Semmi nagy említésre méltó nem történt az elmúlt időszakban, ezért nem írtam napról napra, inkább halogattam, hogy most egy összefoglalót írhassak. Ati álaszokat sajnos még nem kapott. Pedig nagyon-nagyon reménykedünk már a pozitív válaszban.

Csajok szorgalmasan járnak az óvodába, sőt, amikor Ati interjún volt, és én hosszú napos voltam az iskolában, akkor ők is egészen 4-ig maradtak az oviban. Egy pár reggelen volt az, hogy Alexa sírt mikor otthagytam, de hamar elmúlt ez szerencsére. Nagyon szeret menni, szereti az új óvónénijüket.
Tegnap ismét allergiás kiütések jelentkeztek Alexa testén mindenütt. Azért írtam, hogy "ismét", mert már előfordult 1-2-szer. Sajnos akkor egyszer sem néztem utána, hogy mit evett aznap, mikor ezek a tünetek jelentkeztek. Most gyorsan inkább megkérdeztem az oviban is, meg azt is megjegyeztem itthon mit evett. Hétfőn úgyis jelenésünk van a dokinéninél a szokásos kontrollon mindkét lánnyal, azthiszem Alexának kérni fogok egy allergia vizsgálatot.

Nekem suliban sokat kell tanulnom. De emelett ahogy van egy kis szabad időm, akkor általában Lizyvel kézműveskedünk valamit míg Alexa alszik délután. Legutóbb pici zsenilia állatkákat készítettünk, valamint a kiürült Advent kalendert hasznosítottuk újra, és öntöttünk bele gipszfigurákat, amit aztán másnap Atival (én délután is suliban voltam) kifestett, majd lelakkoztam este, ma pedig mágnes csíkokat ragasztottunk rájuk, és a hűtőre kerültek a kis figurák.
Valamint másik kedvenc elfoglaltságom mostanában a bonbon készítés. Karácsony előtt készítettem először, akkor még csak egyszerűbbeket. De szeretek "kísérletezgetni", új dolgokat kitalálni, megvalósítani. Legutóbb After Eight bonbon készült, valamint fahéj krémes. :)

(Alexa kiütései)

(egy adag bonbon - fahéj krémes - A többit majd a főzős blogomba teszem)

5 megjegyzés:

  1. Remélem, sikerül végre munkát találnia a párodnak. Tudom,mennyire nehéz ez :-(.
    A bombonjaid meg a sütijeid....!!!! tudod,plusz két kiló-ha csak rájuk nézek is :).

    VálaszTörlés
  2. újra írsz :) sokszor jöttem de nem volt semmi új, de most,hogy írtál nálam,jöttem egyből.én most kivontam Árminnak a tejet, rizstejet vettem helyette, de vettem egy tök jó krémet és két nap használat után tök sokat változott.hogyhogy lejárt a gyesed?nálatok meddig van, vagy lehet választani nálatok is hogy mennyi időre kéred? csajaid hogy állnak a svéd nyelvvel?

    VálaszTörlés
  3. Hermi!
    Köszi! :) Reméljük tényleg hamar lesz munka.

    Syn!
    Mi csütörtökön megyünk dokihoz, meglátjuk mi lesz. Az is lehet, hogy valami vírus volt a szervezetében, és attól lett.
    Gyes...hát mivel csak az alapot kaphattam, mert még nem dolgoztam itt Svédben, így hétvégére is kértem, mert így jöttem ki jól pénzbelileg, de így hamarabb lejárt... amúgy igen, lehet sokféleképpen variálni. :)
    Svéd...aranyosak, itthon is leginkább csak svédül próbál karattyolni Lizy Alexához, ha együtt játszanak.

    VálaszTörlés
  4. Hihi, épp ma gondoltam rá, hogy este írok kicsit, mert ezer éve nem írtam.

    VálaszTörlés