Én már előző nap nekiálltam készülődni. Tortát sütöttem, jó nagyot. Majd megfőztem másnapra az ebédet. A vendégeket nem ebédre vártuk főtt étellel, hanem 2-re egy kis svédasztalos eszem-iszomra. Este még begyúrtam a virslis és a sajtkrémes rolónak a tésztáját is, mert annak jó is ha pihen a hűtőben. Este még jutott arra is idő, hogy becsavarjam a hajamat. Csak éppen utána a hajcsavarokkal elég nehezen aludtam...nem volt valami kényelmes, és nem is aludtam jól. Viktor már pénteken megérkezett. Este el is mentek Atival sörözni egyet, én meg barátnőmmel skypoltam.
Másnap reggel 7-kor csörgött az ébresztőm. Úgy ahogy voltam, pizsamában, csavarókkal a fejemben, megfőztem a kis kávémat, majd nekiálltam begyúrni a békebeli vajaskifli tésztáját, rögtön dupla adagot. Majd elkészítettem a sajtkrémes roló töltelékét, aztán állhattam is neki a sajtos és virslis rolókat feltekergetni, sütni, és a kifliket is. közben folyton mosogattam, rendet tettem, mert tudtam, hogy kb akkor fogok végezni mire jönnek a vendégek. Zsanették előbb jöttek, velük ebédeltünk egy kis spagettit...persze én azt is csak állva bekaptam egy pár falatot, mert folyamatosan sütöttem...meg ugye a kifliket elő is kell főzni. Végül az utolsó tepsi kifli megsütését, azaz felügyeletét rábíztam Zsanettre, hogy végre eljuthassak a fürdőbe egy gyors zuhanyra, és a hajcsavarók kiszedésére. Hip hopp nőt varázsoltam magamból a pizsamás háziasszony helyett, és frissen, üdén, illatosan (hajcsavarók nélkül) vártam, hogy érkezzenek a vendégek. Szuper napunk volt, jókat beszélgettünk, csajok, és Ati is szép ajándékokat kaptak a barátoktól is, jókat ettünk. Összegezve: volt békebeli vajas kifli, virslis roló, sajtkrémes roló, szalámi, kolbász, sonka, és különböző camambert sajtok. Italok, és végül az óriás torta túrós-mascarponés krémmel. Mindenkinek nagyon ízlett minden, szinte minden el is fogyott! Az utolsó vendégek 8 után mentek haza. Akkor már csak egy gyors fürdetés volt, és mentek a csajok aludni, én meg kezdtem a "romeltakarítást"! :)

Ez nagyon jó lehetett! És milyen finomakat csináltál! Sajtkrémes roló,mmmm,azt hogy kell?
VálaszTörlésÉn is ott lettem volna szivesen:-).
Puszi